Jelenlegi hely

VI. Informatikai szakmai nap

A rendezvény neve: VI. Informatikai Szakmai Nap

Helyszíne: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban

Ideje: 2023. november 21. (kedd)

Szervező: SZTE Informatikai Intézete

Közreműködik: Uniserv SZTE Kft.

 

A rendezvény célja, hogy motiváljuk az informatikus és más hallgatókat a tanulmányaik sikeres elvégzésére, továbbá, hogy felkeltsük az érdeklődésüket speciális területek iránt és lehetőséget biztosítsunk számukra, Önök számára pedig lehetőséget teremtsünk arra, hogy találkozzanak és új kapcsolatokat tudjanak kialakítani.

A VI. Informatikai Szakmai Nap nem csak a hallgatóknak nyújt kiváló lehetőséget arra, hogy
az informatika különböző érdekes területeibe betekintést nyerjenek, hanem a céges szakemberek számára is.

A szakmai programokon informatikus hallgatók fognak részt venni, illetve a rendezvény remek lehetőséget teremt arra, hogy bővítsük az informatika iránt érdeklődő fiatalok körét, mivel az épületben naponta hallgatók ezrei fordulnak meg, így ebben is várjuk a cégek együttműködését.

A rendezvényre meghívtuk a szegedi középiskolák tanulóit is, illetve az SZTE TTIK informatikus hallgatóinak erre a napra dékáni szünetet engedélyezett Prof. Dr. Horváth Dezső Dékán Úr annak érdekében, hogy a hallgatókat tovább motiváljuk az aktív részvételben.